Egy ismeretlen ismerős
2013 szeptember 20. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Szerencsére már nem búslakodok, és a múlt heti rosszulléteimnek már nyoma sincs az életemben! Történt velem valami a héten, ami nagyon jó hatással van rám azóta is. Ott kezdődött, hogy jött egy ügyfél 🙂 Nagyon jó pasi, és egyszerűen magával ragadó a stílusa. Olyan férfi, aki tudja, hogy mivel vegyen le egy nőt a lábáról! Szóval segítőkész voltam vele, meg minden. A héten újra visszajött, várta az iratokat és beszélgettünk. Azt mondta, mikor meglátott tudta, hogy ismer valahonnan… megbeszéltük ki hová való, mit csinál, de nem jöttünk rá honnan ismerhet 🙂 Egy nagyon jól menő cégnek a vezetője, és egy pillanat alatt elvarázsolt! Tudom, hogy ez nem jelent semmit, de talán mégis. Rádöbbentett, hogy milyen buta voltam, hogy egy pillanatig is szomorkodtam az exem miatt, és felnyitotta a szemem, hogy igenis vannak olyan férfiak (és hangsúlyozom FÉRFIAK, ugyanis idősebb nálam jó pár évvel) akiktől valóban elállhat a lélegzetem. Tehát ezentúl, ha véletlenül eszembe jutna Gé, és szomorkodni lenne kedvem, rágondolok erre a lehengerlő érett pasira és egyből elszáll minden rosszkedvem. Leszek én még VERY HAPPY!!!
Szép estét!
S
Zavarba ejtő főnök
2013 szeptember 17. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Napról napra egyre jobban érzem magam! Kezd megjönni az étvágyam, már nem vagyok rosszul reggelenként, és mosolygok is, ami az elmúlt időszakban nem volt túl jellemző rám. Minden reggel munka előtt veszek egy csokit 🙂 ez a hízókúrám része!
Ma elég furcsa dolog történt velem. Említettem ugye, hogy a főnököm nem közömbös számomra. Néha azon veszem magam észre, hogy elkalandozok rajta… Reggel megkérdezte, hogy jól vagyok-e, illetve délután megkérdezte, hogy mi az esti programom… mondtam, hogy szakdogához gyűjtök anyagot, és erre adott nekem filmeket, hogy segítsen 🙂 Én meg olyan zavarba jöttem, mikor elkezdett velem beszélgetni ezekről, hogy pirosabb voltam, mint egy jól megérett paradicsom. Persze elég kellemetlenül éreztem magam, hiszen nyilvánvaló volt, hogy zavarba jöttem. Nyolc év után fogalmam sincs, hogy kell kezelni egy férfival való beszélgetést… Mit mondjak? Ez csak amolyan normális főnöki beszélgetés, vagy több? Miért jövök zavarba, ha egy férfi elkezd velem beszélgetni??? Újabb és újabb tapasztalatok… Elég fura így dolgozni, hogy ha kicsit közelebb lép hozzám, máris nehezebben veszem a levegőt. Hogy mi lesz ebből? Nem tudom… Most úgy döntöttem sodródok az árral. Addig sem búslakodok!
Szép estét!
S
Nem kell hősnek lenni!
2013 szeptember 15. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Sajnos a vírusnak hitt “gyomorrontásról” kiderült, hogy idegi alapú. Csütörtök reggel miután kinyitottam a szemem egyből rohantam hányni… kétszer is egymás után, éhgyomorra. Eléggé megijedtem, hiszen tudtam, hogy ez már nem vírus. A szervezetem legyengült. De a munkából nem hiányozhattam emiatt, így dolgoztam, és munka után ismét dolgoztam. Enni viszont nem ettem semmit, ugyanis semmi étvágyam nem volt. 11-re értem haza, fáradtan, legyengülten. Akkor megfogadtam, hogy nem csinálom ezt! Pénteken munka után hazautaztam a családomhoz. Muszáj volt kicsit feltöltődnöm lelkileg. Hálás vagyok, amiért mindenben támogatnak, segítenek és mellettem állnak. Sokat sírtam, de legalább nem voltam egyedül. Megfogadtam, hogy a kávézós munkát nem vállalom hétköznaponként, maximum csak szombaton. Az egészségem a legfontosabb! A főnököm az irodában azt mondta, “Nem kell hősnek lenni”, mármint a helyzetemben. Igaza van. Megbecsülöm a munkám, és nem vágyom többre. Nem bírtam, hogy elmentem korán reggel otthonról és este 11-re értem haza. Nem tudtam enni normálisan, aggódtam, hogy mi lesz velem hazafelé menet… Tanulnom kell, és pihenni is szeretnék munka után, így lemondom a “másodállást”.
Most erősebbnek érzem magam. Még csütörtökön vettem B1 vitamint, ami elvileg meghozza az étvágyat és Nervenpflege-t is, ami gyógynövényes “nyugtató” hatású készítmény. Az első, és legfontosabb, hogy rendbe kell jönnöm lelkileg! Fel kell szednem legalább 5 kg-t, mert csont és bőr vagyok. Össze kell szednem magam!!!
S
Napról napra jobban
2013 szeptember 11. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
A napok telnek, én pedig egyre erősebbnek érzem magam! Mármint lelkileg, ugyanis sajnos elkaphattam valami vírust, munkába induláskor vissza kellett rohannom a lifttől, mert a reggeli kikívánkozott belőlem. Egész nap iszonyúan fájt a gyomrom, de szerencsére most már jobban vagyok, bár hozzáteszem, ma két darab kekszen kívül még nem ettem semmit. Majd most egy kis főtt krumplival próbálkozok.
Tegnap egy közös ismerősünk írt nekem FB-on, és csupa “jóindulatból” megemlítette, hogy Gé és a kis nőcskéje együtt vannak. Ez persze eléggé felzaklatott. Nem értem miért ilyenek az emberek?! Inkább ne írt volna semmit… De megfogadtam, likvidálom az életemből ezeket az energiavámpír, kárörvendő, rosszmájú személyeket. Nem fognak megtörni!!!
A munkahelyemen minden rendben. Bár nehéz követni a főnök szeszélyeit… A fizetésemmel elégedett vagyok, kaptam egy kis pluszt is a sok túlóráért. A főnök azt mondja “mintadolgozó” vagyok. Ettől persze dagad a májam rendesen 🙂 Néha egyébként azon veszem magam észre, hogy a főnökön merengek… Tudom, TABU téma, de legalább nem a múlton jár az eszem.
Holnap munka után megyek dolgozni. Ez nem elírás, hanem tény. Egyik munkából rohanok a másikba, és kb. 11-re érek majd haza, pénteken úgyszintén, és szombaton is. Örülök, hogy mehetek a kávézóba, legalább megvehetem a kis lakásomba a kiszemelt lámpát és tv-állványt is.
Erős nő vagyok, aki nem néz hátra, csak előre!!!
Szép estét!
S
Úton Önmagam felé
2013 szeptember 9. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Ma utazás közben rádöbbentem valamire… Miért siránkozok, bánkódok én valójában??? Hiszen ha jobban belegondolok Gé az elmúlt pár évben sosem lepett meg, nem hozott virágot, nem volt romantikus. A legnagyobb hibája, hogy iszonyú önző alak, én meg a rózsaszín ködtől képes voltam lemondani magamról, és csak vele foglalkozni. Szóval mit is sajnálok én most? Hogy megszabadultam egy önző alaktól, aki elnyomta a személyiségem? Vagy, hogy végre nem kell más kívánságát, óhaját, sóhaját lesnem a nap 24 órájában, és végre jut időm Magamra? NEM! Nem sajnálom! Sőt, ha lett volna elég bátorságom, már jóval korábban nekem kellett volna lépnem. Ez a felismerés valahogy boldogabbá, felszabadultabbá tesz. Remélem ez egy lépcsőfok a siker és boldogság felé vezető úton, azaz Önmagam felé!
Szép estét!
S
Remény
2013 szeptember 8. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Eltelt a hétvége… Tudom ezzel nem mondtam újat senkinek sem, inkább csak nyugtáztam magamnak a tényt, hogy TÚLÉLTEM! Bár nem volt könnyű. Tegnap eléggé magam alatt voltam. Főleg este. Ültem csöndben, egyedül… és azon járt az agyam, hogy Gé mit csinálhat éppen akkor a nőcskéjével… Tudom, ez a lehető legrosszabb gondolat, és még véletlenül sem szabadna ilyenen merengnem… de sajnos eluralkodott rajtam a kétségbeesés. Szeretném, ha vége lenne ezeknek a rossz érzéseknek, fájó gondolatoknak…
Ma anyukámék feljöttem hozzám és vettünk egy-két dolgot az ikeában. Most már elég otthonos az én kis lakásom! Mindent szépen elpakolgattam, elrendezgettem. Hamarosan elkezdek tanulni, szakdolgozatot írni. Szeretnék jó sokat olvasni, és újra írni! De mindenekelőtt szeretnék végre mosolyogni! Olvastam valahol, hogy először magunk elé kell képzelnünk a kitűzött célt, kitartóan küzdeni érte, és végül elérni azt. Látom magam, ahogy igazán, jóízűen mosolygok, sőt nevetek! Így lesz! Ezután már csak jobb jöhet!
Szép estét!
S
Ki vagyok én???
2013 szeptember 7. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Elnézést, hiszen még be sem mutatkoztam. Korábban Szerelmünk lapjai néven blogoltam itt az nlc-n. Talán 2010-ben kezdtem írni. Önismereti célból indítottam blogot, és ahogy telt-múlt az idő, barátokra, sorstársakra, kedves, bátorító szavakra találtam. Aztán jobban elmélyültem az írás világában… novellákat kezdtem írni, melyekkel sikereket arattam irodalmi pályázatokon is. Terveim között szerepelt egy “majdani” regény írása is. Aztán sajnos egyre zavarosabb lett körülöttem az élet. Jöttek a párkapcsolati problémák, mely az írásra is kihatott. Nem blogoltam többé, nem írtam. Eltűntem. Nehéz volt küzdeni… erősen kapaszkodtam egy olyan férfiba, aki már rég nem engem akart. Hittem, hogy elérhetem a célom, és egy szép nap felébredek és minden megváltozik. Nem így lett. Kudarc… Ő volt az első csók, az első szerelem… Nyolc év… nyolc évet képes volt egyik pillanatról a másikra eldobni magától. Nem küzdött…
A mellkasomon elhelyezkedő szorító érzés remélem idővel csillapodni fog. A jó hír, hogy újra van kedvem írni! A blogot szintén önismereti célból indítottam. Ami nem öl meg, erősebbé tesz! Szeretnék tanulni ebből az élethelyzetből. Szeretném megismerni magam, fejlődni, tapasztalni. Most csak ÉN számítok.
Szép napot!
S
Első fázis, azaz boltkór a javából!
2013 szeptember 6. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Mikor kiléptem az irodából furcsa érzés lett úrrá rajtam. Egész héten a péntek délutánt vártam, végre hétvége… azonban abban a pillanatban megkérdeztem magamtól: Mit is vártam? A hétvégét? Korábban azért vártam mert együtt töltöttük Gé-vel, moziba mentünk, kikapcsolódtunk, együtt főztünk… Most viszont egyedül vagyok. Át kell állítanom magam erre!!! Végre van időm olvasni, filmet nézni, takarítani és kipihenni a hét fáradalmait. Remélem idővel elmúlnak a rossz érzések…
Munka után elmentem cipőt nézni magamnak. Biztos a rossz hangulatom tette, de kicsit elszaladt velem a ló. Vettem cipőt, nadrágot, blúzt és egy csini rucit is. Tudom… nem kellett volna. Félre kellett volna tennem a pénzt. De ez legalább kicsit felvidított. Azt hiszem az első fázisom már túl vagyok. Boltkór 🙂
A szomorkodásnak vége, fő az optimizmus!!! Holnap dolgozom, majd jelentkezem!
Szép estét!
S
2013 szeptember 5. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Tegnap Gé áthozta a maradék holmim, ami még nála maradt. Mikor bezártam az ajtót zokogásban törtem ki… Végleg vége. Néha még most is hihetetlen ami történt. Miért nem küzdött értünk? Hogy tehette ezt velem? Miért pont én? Hiszen mindent megadtam neki… De kérdések, és bánkódás helyett veszek egy nagy levegőt, kifújom és továbblépek!
A munkahelyemen elég sokat túlórázok, legalább addig is elfoglalom, lekötöm magam. Holnap, mivel korábban végzek a megszokottnál, elmegyek kicsit vásárolni. Legalább lesz időm körülnézni, ha kell háromszor is felpróbálni egy rucit, vagy órákig kutatni a minőségben és árban egyaránt legvonzóbb darab iránt. Hétvégén szerencsére mehetek dolgozni a kávézóba! Ennek nagyon örülök, hiszen plusz pénzt jelent! Egyébként egy irodában dolgozom asszisztensként, ami elég monoton és fárasztó. Így a hétvégi kávézós munka igazi felüdülés lesz!
Lassan neki kellene állnom a tanulásnak, ugyanis utolsó évemet kezdem levelező tagozatos joghallgatóként. Minden erőmet a tanulásra és a munkára fogom összpontosítani! Meg kell állnom a saját lábamon!
Szép estét!
S

Egy apró lépés
2013 szeptember 28. | Szerző: LaBelle
Kedves Olvasó!
Nem is tudom hol kezdjem… egy hete egy szuper napot töltöttem az egyik barátnőmmel. Rengeteget sétáltunk, beszélgettünk, amire már nagyon szükségem volt. Másnap találkoztam az unokatesómmal. Átmentem hozzájuk, megnézni hol laknak. Két éve van együtt a párjával, és nagyon boldogok. Őszintén szólva nem éreztem magam valami jól a társaságukban. Megmutatta a nyaralásukon készített fotókat, ami eszembe juttatta, hogy hiszen mi is mentünk volna utazni Gé-vel… Hazafelé menet eléggé el voltam kenődve. Fura sztori az övék, ugyanis társkeresőn ismerkedtek meg. Ez elgondolkoztatott.
Este regisztráltam magam én is. Gondoltam ez csak egy kis lépés… de azért mégis nagy. Nyitok a világ felé, nem befelé, hanem kifelé fordulok. Rengetegen írtak 🙂 ami persze nagyon jól esett az önbizalmamnak. Aztán másnap megismertem valakit. Elkezdtünk írogatni egymásnak. Majd jött a FB és csütörtökön találkoztunk. Nagyon intelligens, kedves és írtó helyes srác 🙂 Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megismerek valakit… A randi után azonban csalódott voltam. Idősebb nálam, tapasztalt, rengeteget “élt”. Én meg alig tudtam mondani magamról valamit. Nagyon izgultam, hiszen még sosem randiztam… Hülyének éreztem magam ezek miatt.
Tegnap egész nap írogattunk egymásnak 🙂 Nagyon tetszik, de nem tudom mi lesz ebből… minden esetre örülök, hogy Gé már eszembe sem jut, de ha mégis, nem érzek dühöt, haragot. Ez sokkal könnyebb így.
Szép hétvégét!
S
Oldal ajánlása emailben
X