Eltelt az első egyedülálló nőként leélt hétvégém. Bevásároltam, ügyet intéztem, futottam a szigeten, olvastam, sorozatot néztem, takarítottam… mondhatni jól éreztem magam, kivéve néhány mélypontot. Egyik percről a másikra rámtört egy mély, letargikus érzés, és magányosnak, elesettnek és iszonyúan boldogtalannak éreztem magam. Kitört belőlem a zokogás… majd megkönnyebbültem, és jött a pozitív gondolkodás. Remélem egyre ritkábbak lesznek ezek a mélypontok.

Az új lakás elég kicsi, de nagyon csinos, a környék viszonylag csendes. Lassan kezdek berendezkedni, bár még a szekrénysorom a szüleimnél van, de a héten valahogy eljuttatják hozzám, és végre nem kell “dobozokból élnem”.

Szívesen fogadok taktikát, praktikát, túlélési tanácsokat erre az időszakra vonatkozóan 🙂

Szép estét!

S